Vissza a Startlapra

Napelemek, napelemes rendszerek

Heffner Dorina

Fót
Eladó 217 m2-es Családi ház Fót Fóton remek infrastrukturális környezetben, azonban mégis nyugodt környéken; Kisalagon kínálunk értékesítésre egy 1000 nm-es parkosított telken található, 325 nm alapterülettel rendelkező, 3 szintes, remek elosztású, kitűnő állapotú családi házat. A házat az építkezés befejeztével a 2000-es évek elején vették birtokba jelenlegi tulajdonosai, akik kiemelt hangsúlyt fektettek minden apró részlet megvalósítására, melyek az otthon szeretetét és kényelmét szolgálják. A kapuban állva kellemes hangulatú miliő fogad minket, valamint rögtön szembeötlik, hogy a mélygarázson felül az előkertben további két autó számára biztosított a parkolás. Az épületbe érve tágas előszobában találjuk magunkat, ahonnan egy elegáns tolóajtón keresztül érkezünk meg a nappaliba, amivel közös légtérben, azonban mégis praktikusan szeparálva, apró szinteltolással nyert kialakítást az étkező, illetve a konyha. Az alsó szint kitűnő kialakításának köszönhetően teljesen körbejárható; a dolgozó szoba, a földszinti tároló, valamint a mellékhelyiségek kényelmes közlekedőből közelíthetőek meg. Az épület felső szintjén alakították ki a hálószobákat; szám szerint hármat, valamint egy további fürdőt és egy wc-t. A fenti szinten; a már lent látott rendezettség ismételten visszaköszön, a szobák ideális méretűek, az elrendezésük által lehetővé teszik több generáció gondtalan együttélését. A teremgarázs szintjén alakították ki a gépészeti helyiséget, amiről fontos megjegyezni, hogy az építés idején nem volt jellemző az ilyen szintű tervezettség az építőipari kivitelezésekre, így akár már itt is levonhatunk releváns következtetéseket az építés minőségét illetően. Az építés óta nem maradtak el a szükséges korszerűsítések sem, így jelenleg a melegvízről napkollektor gondoskodik, valamint 2,5kw-os napelemek biztosítják a ház részleges áram ellátását; ezáltal az épület májustól októberig nem nem használ fel gázt. Az ingatlan főtájolása délnyugati, fényviszonyai kivételesek, ezáltal biztosítva különleges hangulatot a grandiózus méretű nappalinak, melyből a teraszra lépve lenyűgöző kép fogad minket; miközben a kertet látjuk. Az épület alsó szintje pár lépcsőfokkal a kertszintje fölött helyezkedik el, így a terasz magassága is ehhez igazodik; ezáltal a teraszon ülve pompás panoráma tárul elénk a lábunknál heverő, golf pályákat idéző pázsittal borított parkunkra. A színpompás virágokon túl a terület nem szűkölködik cserjés aljnövényzetben sem. A babérbokrokon felül, a kert végében, a szerszámos ház mellett kapott helyet egy mini bambusz erdő, ami karöltve illeszkedik a telekhatárra telepített, kellő intimitást biztosító, sövényszerű, változatos növényzetbe. Karizmatikus környezetet kölcsönöznek a közel 80 éves védett ősfenyők, valamint a romantikus hangulatú olajfa, illetve az óhatatlan levendula illat. A fa borítású grillteraszon felül a kényelmes nyugalomért felelős a szivarfa tövében kialakított kis pihenősziget, melyen két napágy kényelmesen elfér. Az ingatlant személyes megtekintést követően vettem kizárólagos megbízásba; ezáltal elsősorban azon családok számára ajánlom, akik ebben a lokációban hosszútávra terveznek és valami kifejezetten különlegesre vágynak!